Bemutatkozás

Cégünket 2007-ben alapítottuk 100%-ban magyar családi vállalkozásként, a jelenleg is székhelyünkül szolgáló Páriban 2ha alapterületen. A PP-Fa Kft. kizárólag bútor minőségű tölgy fűrészáruval foglalkozik, ugyanis a nagyapám emlékét őrizve a sok bölcsesség között egy gondolat mindig a fejemben volt: „egy valamit kell csinálni, de azt jól”. Kezdetben csak kereskedelemmel foglalkoztunk. A külföldi beszállítóktól beérkező anyagokat minőség szerint válogattuk, és aszerint továbbítottuk vevőink felé. Egészen 2 évig ebben a formában működött a Kft. Később sajnos rá kellett jönnünk arra, hogy a magas elvárású külföldi ügyfeleinknek nem tudunk úgy megfelelni, ha nem mi készítjük el az általunk eladni kívánt terméket, ugyanis a beszállítóink nem akkora precízséggel dolgoztak, mint amekkorát elvártunk tőlük. Ezen megfontolásból építettünk egy 120nm-es csarnokot és vásároltunk egy rönkhasító szalagfűrészt, mellyel már magunk vágtuk fel, az erdészetektől megvásárolt alapanyagot. A szélezetlen deszkákat ezután a körfűrészeken vágtuk a különböző vevőink méreteire. A gépesítés hatásosnak és hasznosnak bizonyult, ugyanis nagyobb mennyiséget és pontosabb mérettartást eredményezett. Ennek köszönhetően a mai napig nem kapunk reklamációt vevőinktől.

A nagyobb termeléssel párhuzamosan megnőtt a raktár igényünk is, ezért 2011-ben belefogtunk az első komolyabb építkezésünkbe. Első lépésként egy 600nm-es raktárcsarnokot építettünk, majd egy 50nm-es irodát a megnőtt adminisztrációs feladatokat ellátó alkalmazottaink kényelme, valamint a tárgyalópartnereknek való megfelelő környezet biztosítása érdekében. A csarnokok közötti infrastruktúrát 2700nm térkövezéssel oldottuk meg, melyet 60t tömegre terveztünk. Következő évben már a 600nm-es csarnokunk is kevésnek bizonyult és építettünk mellé még egy 300nm-es raktárt, melyhez természetesen az infrastruktúrát az előzőhöz hasonlóan alakítottuk ki.

2013-ban a melléktermékek tárolására egy úgynevezett fűrészportároló depót alakítottunk ki, melynek köszönhetően a telepen rend és tisztaság uralkodik a mai napig, ugyanis ez nagyon fontos számunkra. Ezt követő évben a folyamatosan bővülő kapcsolatrendszerünknek és elégedett vásárlóinknak köszönhetően egyre több megrendelés érkezett, mellyel természetesen alapanyagigényünk is megnőtt. A rönkök megfelelő tárolása, valamint azok minőség és hosszúság szerinti válogatása érdekében, megterveztünk egy rönktárolót, valamint egy rönkosztályozót. Előbbi 900nm, utóbbi 750nm. Mindkettő természetesen az időtálló és nálunk sokat bizonyított 60t tömegre tervezett térkő burkolatot kapta. Ezzel együtt már 4700nm-re nőtt a telep szilárd útburkolata, amely a mai napon még elegendőnek bizonyul, de nem titkolt szándékunk továbbfejleszteni a PP-Fa Kft. telephelyét.

A 2015-ös évben egy nagyobb rönkhasító fűrész beszerzését tervezzük, melynek segítségével még nagyobb mennyiséget tudunk előállítani. Valamint a jövőben több olyan berendezés beszerzése is szerepel terveink között, melyekkel tovább tudjuk munkálni a termékeinket és ezáltal értékesebb árut tudunk előállítani. A sok elégedett visszajelzésnek köszönhetően pozitív a jövőképünk és bátran fogunk bele a jövőbeni fejlesztésekbe.

Tisztelettel:
Pelcz György     Pelcz Tamás
Ügyvezető         Ügyvezető

Szolgáltatásaink